2016. augusztus 2., kedd

3. - Memories - Emlékek



Először is szeretnénk mindenkitől elnézést kérni, a közel egy éves kihagyásért, de ihlet hiányában voltunk. DE igyekszünk visszatérni. :) Köszönjük a megértést.

 ------------------------------------------------------------------------------------------------------

Leültem a földre, majd lefeküdtem. Néztem az eget.
Az egyik felhőben ŐT véltem felfedezni. Magát a nagybetűs ŐT. Az egyetlen embert, aki iránt képes voltam érzelmeket táplálni a történtek óra. De ő is elment… Mint egy álom. Mikor egy reggel felébredtem, már nem volt mellettem. Hiába kerestem… Eltűnt. Mintha nem is lett volna soha. Még jobban összezuhantam. Valamiért nem akartam elhinni. Reménykedtem benne, hogy ez csak valami rossz álom. De bele kellett törődnöm. Ez a valóság… a kőkemény valóság. Csak ültem a tóparton, és a vizet néztem. Minden reggel kijártam oda, és csak ültem. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Nem bírtam enni, se inni. Semmit. Csak léteztem. Aztán tompa fájdalom, majd teljes sötétség. Utoljára arra emlékszem, hogy megjelent egy fekete alak, aki szólítgatott. Aztán valami ismeretlen helyen ébredtem. Azt hiszem egy kórház lehetett. Jobb kezemből egy cső lógott ki, a bal meg be volt kötve… Na, igen. Már akkor is vágtam magam. Ha jól emlékszem, egy orvos lépett be. Látta rajtam, hogy meg vagyok ijedve. Elmondta, hogy ájultan találtak rám, és nagyon le is fogytam, ezért bent kell maradnom egy hétre. Na meg a kezem miatt. Igazából ez a pár nap nagyon lassan telt. Mikor már azt hittem, végre szabadulok a börtönből, közölték, hogy be kell feküdnöm a pszichiátriára, és rendszeres kezeléseken kell rész vennem. Hurrá.
Szörnyű a hely. De komolyan. Egyszer meg is próbáltam megszökni. Az estét az ágyhoz szíjazva töltöttem. Hónapokig voltam bent. Magam sem tudom, hogy, hogy, de sikerült elhitetnem az emberekkel, hogy tök jól vagyok. Valahogy kiszabadultam onnan. Végre… De úgy sem hiányoztam senkinek. Bár mért is hiányoztam volna? Na, mindegy. A kórházat utána még többször megjártam. Egy álom volt, de tényleg… Borzalmas az a hely.
Hihetetlen mennyi emléket visszahoz egy arc… De már ő sincs. Szerencsére. Bár ha itt lenne, lehet, hogy most nem így néznék ki. Talán most boldog lennék. Legalábbis boldogabb… Ki tudja.

~Emily


4 megjegyzés:

  1. Tokeletes fejezet. Arra figyelj majd, hogy a mondatok ne legyenek rovidek, es olykor a szoismetles is bezavar. Ennek ellenere minden elismeresem a depis fejezethez. Jo az otlet es kivancsian varom a kovetkezo fejezetet. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik ^^
      Szerintem holnap jön Fannié :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Mivel én már mondtam véleményt ezért csak ezt itt hagyom mint alátámasztás x3

    VálaszTörlés